Az omlett alig különbözik a tojásrántottától. Az utóbbit általában mindenki meg tudja sütni, az előbbit viszont nem. Pedig nem olyan nagy a különbség.

Tojásrántotta

A tojások belsejét, fehérjét és sárgáját egy villával összekevered,  (a villával), megsózod. Egy – lehetőleg teflon bélésű – serpenyőben kevés olajat forrósítasz, ráöntöd a tojást és közepes hőmérsékleten elkezded sütni. Amikor a széle már egy kissé megszilárdult, egy lapos kanállal körben felemelgeted, hogy a még nyers tojás a tetejéről az aljára kerüljön. Ezt többször is megteheted mindaddig, amíg a tojás megszilárdul. Utána tálalhatod (piros paprikával, reszelt sajttal, zöldségekkel).

 Omlett

Kétféleképpen lehet készíteni:

Az egyik módszer szerint a tojások belsejét szétválasztod. A sárgáját kevés sóval összekevered, a fehérjéből kemény habot versz és a sárgájákat óvatosan hozzá kevered, hogy össze ne törjön. Egy – lehetőleg teflon bélésű – serpenyőben kevés olajat forrósítasz, ráteszed a tojást és közepes hőmérsékleten elkezded sütni. Amikor az alsó fele megsült, egy nagyobb lapáttal megfordítod és a másik felét is megsütöd. Azonnal tálalod (szórhatsz rá sajtot, adhatsz hozzá zöldségeket), mert ha áll, összeesik.

A másik módszer szerint a tojásokat (fehérjét és sárgáját együtt) jól felvered, egy serpenyőben sütni kezded, majd amikor már az alja elválik a serpenyőtől, megszórod reszelt sajttal vagy más egyébbel (gombával, zöldséggel és félbe hajtva tálalod.

 

Tojásrántotta és omlett

 

További hasonlóságok az omlett és a tojásrántotta között :

mindkettő egyszerű, gyorsan elkészíthető és nem kerül sok pénzbe.

További különbségek az omlett és tojásrántotta között:

az omlett

  • kevés liszttel és tejjel szaporítható (kiadósabbá tehető, ami egy háztartásban néha nagyon jól jöhet, például, ha kevesebb tojás van otthon vagy hónap végén spórolni szeretnél a kosztpénzzel)
  • édesen is készíthető (2 tojáshoz 1 mokkáskanál cukor) és lekvárral, porcukorral  és kakaóval vagy fahéjjal is fogyasztható
  • elkészítése néhány perccel tovább tart, mivel  a tojásfehérjéből habot kell verni.

Te szoktál, és hogyan omlettet készíteni?

Képek: saját felvételek

Ha tetszett, mutasd meg másoknak is:
error