Karácsonyfa vásár van egész decemberben . Bármelyik fajtát vásárolod, a karácsonyfa vízkeresztig szép és jó illatú dísze lehet a lakásnak.

Karácsonyfadísz

A karácsonyfa  állításának szokása

A fenyőfa örökzöld fa. Az örökzöldeket már az ókorban, a germánok, az egyiptomiak, a rómaiak és a kelták is tisztelték. A fenyőfa csillagászatilag a téli napfordulóhoz, illetve a keresztény vallásban a Megváltó Jézus születéséhez kapcsolható: ezt a fán a  sötétségen úrrá lett fény szimbolizálja.

A  szokás Németországból származik. Az írásos emlékek szerint a 15. század végén állítottak karácsonyfát, amelyet almával és ostyával díszítettek. A gyertyás karácsonyfáról a 17. század második felében tettek említést. A 19. század első éveiben már Bécsben is állítottak karácsonyfát.

Magyarországon

Az első Brunszvik Teréz nevéhez kötődik, majd egyre több helyen állítottak fel és díszítettek fenyőfát karácsonykor, de csak a 20. században vált általánossá. Egyre többen állítottak karácsonyfát vagy díszítettek fel fenyőágakat. A század közepén szinte minden családban szokássá vált. A magyar hagyomány szerint a karácsonyfát december 24-én, karácsony estéjén állítják és január 6-án, vízkeresztkor szedik le.

Más országokban

Oroszországban, a balti államokban, Angliában és Amerikában már december elején állnak a fák az otthonokban és sok helyen a kertekben is. Egész december a karácsony jegyében telik.

A karácsonyfa díszek

A díszek nagyon változatosak. A karácsonyfa tetején kezdetben mindig csillag állt a betlehemi csillagot jelképezve. Később felváltotta a csúcs (a templomtorony jelképe), mostanában a masni is szokásossá vált. Jellegzetes díszek a színes gömbök is, amelyek paradicsomi almafa gyümölcsét jelképezik. A gyertyák a sötétségen úrrá lett fény felképei. Manapság égők váltották fel. Régebben színes, manapság inkább csak két színű díszítést használnak a karácsonyfákon.

A szaloncukor

Magyar jellegzetesség, akár hungarikumnak is tekinthető. Karácsonyfadíszként először Brunszvik Teréz alkalmazta. Azóta is követjük ezt a hagyományt, amely más országokban nem szokás. Régen mind a cukor, mind a csomagolás kézzel készült. A cukor különféle ízesítésű volt és ezt a csomagolás színe is jelezte. Ma már a cukrot is és a csomagolást is  többnyire gépekkel állítják elő és nagyon sokfélét lehet az üzletekben kapni a fajtáknak megfelelően eltérő színű csomagolásban.

Forrás: Wikipédia

Képek: saját felvételek