Fűszernövények termesztése otthon csak akkor lehetséges, ha megvannak hozzá a feltételek. Ezek közül a napfényt kevéssé tudod befolyásolni, a többi megoldható.
Fűszernövények termesztése: mi kell hozzá?
Megkérdeztem az e téren nálam tapasztaltabbaktól, hogy valójában milyen feltételek között lehet eredménnyel kecsegtető a fűszernövények termesztése és a következőket tudtam meg:
- napsütés
- elegendő öntöző víz (eső)
- laza talaj
- elég nagy cserép, hogy legyen elég földje és tudjon növekedni.
Ennek alapján felülvizsgáltam a körülményeimet és azt találtam, hogy:
- az erkély déli fekvésű és nincs árnyékban
- öntözni lehet
- földet vennem kellett
- volt néhány üres nagy méretű cserepem kezdetnek.
Utána leültem a számítógép elé és megnéztem, hol tudok fűszernövényeket beszerezni és a Lehel piacon találtam egy jó forrást, ahol nagybani termelőtől vásárolnak. Be is vásároltam abból, amit éppen kapni lehetett: rozmaringot, bazsalikomot, mentát, metélőhagymát, szurokfüvet, citromfüvet és el is ültettem cserepekbe. Megfelelő mennyiségű és minőségű földet is vásároltam hozzá.
Tapasztalataim
A növényeket átültettem nagyobb cserepekbe. Néhány napig szinte semmi nem történt, de utána a rozmaring kivételével a növényeim elkezdtek kornyadozni. Már egészen elkeseredtem, a metélőhagymát megnyírtam, és csodák-csodája, növényeim 2 hét után éledezni és fejlődni kezdtek – kivéve a bazsalikomot. Gyanítom, hogy ott elronthattam valamit. Közben megtudtam, hogy a leveleit állandóan szedni kell és nem is mindegy, hogy hol és hogyan. Így vettem még egy tövet, bár már a meglévő is elkezdett éledezni és növekedni.
Így sikerült a fűszernövények termesztése
Hamarosan jön még szabad földből két sok telet átélt évelő: kakukkfű és zsálya. Vásárolni fogok még egy bazsalikomot és talán még valamit. Ez a tíz növény nem foglal el többet másfél négyzetméternél. Ha nem jó fekvésű, vagy nincs erkély, ablakban is elhelyezhető ládában a néhány legkedveltebb fűszernövényed.
Remélem, ha eddig nem foglalkoztatott a fűszernövények termesztése, néhány cseréppel megpróbálkozol.
Ha szeretnél többet megtudni a fűszernövényekről és más fűszerekről, a róluk írt e-könyveimet itt találod:
Fűszernövények termesztése képek: saját felvételek
Imádom a fűszernövényeket.nekem is van pár cseréppel.
1-2 hónap és kész a házfelújítás,akkor kedvemre ültetgethetek.
És akkor lesz már pénzem a Fűszerek és ételek című könyvedre is.Már alig várom.
Nem indítottad még el a kis csoportot amit szerettél volna, Az előadásod hogy sikerült?
Szia, Andi!
Köszönöm, hogy ilyen nagy munka mellett is látogatod a honlapomat. Van egy kérdésem: tegnap hallottam a rádióban, hogy Fűzer-napok voltak Pécsen. Tudsz erről valamit?
Ha tudom, lehet, hogy elmentem volna. (Egy szomorú esemény kapcsán hétfőn voltam ott.)
Szia Zsuzsa! Igen,most van az első fűszernapok,hagyományteremtés céljával.De hétfőn még nem volt.Szerdán kezdődött,és vasárnap estig tart.Nagyon jó,hangulatos az egész.
Többszáz fűszer és gyógynövény van.Lehet kóstolni,grillezni,Hungarikum ételek vannak,gyerekprogramok.Ha tudsz érdemes hétvégén lejönni,ha nem ,lesz jövőre is.
Sajnos, a hét végén már más programom van. Ha jövőre jön a hír, kérlek, szólj és lehet, hogy elmegyek.
Rendben.Az orfűi medvehagyma napok nem érdekelnek,az áprilisban szokottlenni.
Szia,
Megint megkéstem kicsit, mert nem voltam itthon.
Nem tudom még, hogy a Medvehagyma Fesztivál fog-e érdekelni jövőre, ez sok mindentől függ, de a fűszeres rendezvény biztosan. Ha már tudod, hogy mikor lesz, kérlek, értesíts majd.
Köszönettel
Zsuzsa