Feketeszeder lekvár: bokron termett fekete szederből. Ez is a természet ajándéka, de piacokon is kapható – méregdrágán. Közvetlenül az utak mentén ne szedd, mert szennyezett lehet.

Feketeszeder lekvár

Feketeszeder lekvár

Elkészítési idő: 85 perc

Hozzávalók

Megjegyzések:

  • Ez a fekete szeder a bokrokon terem. A gyümölcs érése elhúzódó – augusztus elejétől akár szeptember végéig is szedhető. Nem tévesztendő össze az eperfán termett hasonló gyümölccsel, amit szintén szedernek nevezünk és amely szintén alkalmas lekvár készítésére.
  • A cukor mennyiségét tetszés szerint változtathatod. (A fenti mennyiségnél a lekvár savanykás ízű lesz, 30 – 40 dkg cukorral édesebb lekvárt készíthetsz.) Ha tisztán dolgozol és légmentesen lezárod az üvegeket, kevés cukorral és tartósítószer nélkül sem fog megromlani. Felbontás után viszont hűtőben sem áll el sokáig. Ezért célszerű kis üvegekben eltenni és megkezdés után minél előbb elhasználni.
  • A képeken 70 dkg szederből készült lekvárt látsz. Azért számítottam át 1 kg-ra, hogy könnyebben kiszámíthasd a cukor mennyiségét. Az 1 kg szederből 3 kis (200 – 250 g-os) üveget tudsz megtölteni.

Előkészítés

  • A gyümölcsöt átválogatod. Lehetnek benne – főként ha nem friss szedés – akár penészes darabok is. Azokat dobd ki.
  • Szűrőkanálon leöblíted.
  • A vizet lecsepegteted róla.

    Szeder lecsepegtetése

    Szeder lecsepegtetése

Megjegyzés:

Az itt leírt módszerrel készült lekvár magos lekvár lesz. A mag nélküli, zselészerű lekvár más módon készül.

Feketeszeder lekvár készítése

  1. Az előkészített szedret lábosba teszed.
  2. Rászórod a cukrot és villával összenyomkodod. (Nem kell hozzá botmixer.) Levet fog engedni.

    Cukor hozzáadása

    Cukor hozzáadása

  3. Lassan főzni kezded.
  4. Felforralás után gyakran keverd meg, mert leragadhat az edény aljára (főként akkor, ha sok cukor van benne).

    Feketeszeder lekvár főzés 1

    Feketeszeder lekvár főzés 1

  5. Egy órányi főzés után ellenőrizd csepp próbával, hogy elérte-e a megfelelő sűrűséget. Ha nem,. főzd tovább addig, ameddig az általad megkívánt sűrűséget eléri (de legalább addig, amíg a tányér megbillentése után már nem folyik szét).
    Csepp próba

    Csepp próba

    Feketeszeder lekvár főzés 2

    Feketeszeder lekvár főzés 2

  6. A kész lekvárt forrón tisztára mosott és kiforrázott üvegekbe töltöd – lehetőleg színültig, hogy minél kevesebb levegő maradjon benne.

    Lekvár üvegekben

    Lekvár üvegekben

  7. A szintén kiforrázott tetőkkel lezárod.

    Üvegek lezárva

    Üvegek lezárva

  8. 10 percre fejre állítod, így az üvegben maradt levegő is sterilizálódik.

    Üvegek fejre állítva

    Üvegek fejre állítva

  9. 10 perc után további hőkezelésre egy napra száraz dunsztba is teheted. A lekvár elkészült.

Elkészítési idő:

  • Előkészítés: 10 perc
  • Főzés: 60 perc (de lehet akár 90 perc is)
  • Befejező munkák: 15 perc

Összesen: 85 perc

Tárolás és felhasználás

Tárolás:

  • Szellős, hűvös helyen
  • Felbontás után hűtőben.

Felhasználás:

  • reggelihez vajas kenyérre
  • különféle süteményekbe
  • vadas ételekhez
  • kiváló ajándék lehet (ez esetben zárd le ízléses textil tetővel)

    Feketeszeder lekvár üvegekben

    Feketeszeder lekvár üvegekben

 

Lekvár és képek: Pap Zsuzsa