Kocsonya: mi jut róla eszedbe? Hát a legfinomabb, házi, falusi, hagyományos sertéskocsonya. Esetleg még Miskolc és a béka. Olvass hát róla itt, sok mindent megtudhatsz a kocsonyáról.
A kocsonya, Miskolc és a béka
(Forrás: Wikipedia)
Eredet
Az első írásos emlék Franciaországból származik, még a 14. századból, onnan terjedt el földrészünkön. Szinte minden európai nép gasztronómiájában megtalálható. Magyarországon a 16. században jegyezték fel először a kocsonya receptjét.
A miskolci kocsonya története
Magyarországon a leghíresebb kocsonya a miskolci. Hogy miért, itt olvashatod:
Biztosan hallottad már a szólás-mondást, hogy „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”. Ehhez a mondáshoz egy régi történet fűződik, amely abból az időből származik, amikor még nem volt hűtőszekrény. Ha nem ismernéd, itt a többféle változat egyike:
Abban az időben a hűtést igénylő dolgokat, így a kocsonyát is a pincékben tárolták. Történt egyszer, hogy Miskolc központjában, a Három Rózsa vendéglőbe vendégek érkeztek. Kocsonyát rendeltek, és a vendéglősné lement a pincébe, hogy felhozza a kívánt ételt. A pince elég sötét volt, így nem vette észre, hogy közben egy béka is szeretett volna lakmározni belőle és beleugrott az éppen megdermedő kocsonyába, és bizony benne is ragadt. A vendéglősné a nagy sietségben nem vette észre, és a kocsonyát a békával együtt tette az asztalra. A béka meg ijedten pislogott, amikor a világosban körülnézett – a vendégek nagy csodálkozására.
Rendezvények Miskolcon
A miskolci kocsonyához már vagy húsz éve egy rendezvény kötődik Miskolcon, amelynek programja nagyon gazdag, többféle elemet foglal magában:
- Gasztronómiai: természetesen a kocsonya, amit óriási mennyiségekben főznek ilyenkor, de megjelenik mellette a laci pecsenye, a farsangi fánk és más finomságok is.
- Kulturális: koncertek, számos gyermek- és családi program várja a látogatókat.
- Turisztikai: a híres rendezvényt számos belföldi és külföldi látogató is felkeresi.
- (A rendezvény tulajdonjoga körül elég sok vita van már évek óta, ezért ennél többet nem is írok róla. Megteszik ezt az újságok és az adott évben aktuális programról a Programturizmus mindig hírt ad.
Hogyan juthatsz kocsonyához?
Ha szeretnél kocsonyát enni, két módon juthatsz hozzá
- Vásárolsz kész kocsonyát. Több étterem készít eladásra, sőt egyes áruház láncokban is kapható a téli hónapokban. Többnyire 600 g-os (2 adagos), vagy 350 g-os (1 adagos) kapható, rendszerint a praktikumnak megfelelően műanyag edényekben. Én még soha nem vásároltam így, ezért megnéztem róluk a véleményeket. Hát mit mondjak, nem volt valami szívderítő.
- Ezért azt mondom: ha igazán finom, házi jellegű kocsonyát szeretnél enni, készítsd el magad.
A kocsonya készítés titkai
A kocsonya receptjét megtalálod a Kocsonya főzése c. írásomban.
Itt inkább arra hívom fel figyelmedet, hogy a tökéletes kocsonya készítésének van néhány titka, ezeket most elárulom neked sorban, mert mindegyik nagyon fontos:
- Az alapanyagok legyenek frissek és nem fagyasztottak. Lehet ugyan fagyasztott kocsonyahúst kapni, de szerintem az nem az igazi, jobb, ha magad válogatod össze a hozzávalókat. Ügyelj a bőrös részek és a hús arányára!
- Tisztítsd meg alaposan késsel vakarva a bőrös részeket. Ha szőrök vannak rajta, égesd le. és jól dörzsöld le, majd mosd le darabonként.
Kocsonya hús
- Nagyon lassan főzd, a lé éppen hogy csak gyöngyözzön, ne forrjon erősen, mert zavaros lesz a lé. Egy óra főzés után sózd meg és tedd bele a recept szerinti fűszereket. A fokhagyma nagyon fontos és kellő mennyiségű legyen, mert ez adja a fűszerezés lelkét.
Főzés fűszerekkel
- Amikor már majdnem puha a kocsonyahús, beletehetsz zöldségeket (nem kötelező, mint ahogy a kettévágott főtt tojás sem).
Főzés zöldségekkel
- A több órás főzés addig tartson, amíg a bőrös részek és a hús leválik a csontokról. Amikor ez megtörtént, szedd ki a sertés darabokat és szűrd le a lét. Hagyd kicsit hűlni, hogy a zsír feljöjjön a tetejére. Ezt szedd le óvatosan egy merőkanállal, a végén pedig még használhatsz papírtörlőt is. Ha ezt nem teszed meg, a kocsonya teteje tele lesz zsírral és ez nem is szép és nem is ehető.
Lé leszűrve
- A tálalásnál ügyelj arra, hogy minden tányérba vagy tálkába egyformán jussanak bőrös és húsos darabok is. Leöntöd a leszűrt lével és hideg helyre teszed. (Ha nincs más, gondoskodj róla, hogy legyen hely a hűtőben.) Másnap fogyasztható.
Kocsonya tányérban
Kocsonya tálon
Remélem, minden leírtam ahhoz, hogy a legjobb kocsonya kerüljön ki a kezed alól. Kínálj hozzá citromot, mustárt vagy majonézt, vagy akár remulád mártást.
Néhány napnál tovább ne tárold, mert egy kicsit összeesik és még levet is engedhet. Ilyenkor már nem olyan gusztusos.
Képek: saját készítés, saját felvételek.
„a kocsonya teteje tele lesz zsírral és ez nem is szép és nem is ehető.”- az igaz, hogy nem szép, de hogy nem lenne ehető? Miért is nem?
A miskolci béka meg csak egy mese. Egy béka sokkal erősebb annál, hogy ne tudna kiugorni a megdermedt kocsonyából.
Persze mesének jó. Amúgy nem lakmározni ment bele, hanem melegedni a hűs pince miatt, ahol fázott.
Kicsit felületesem fogalmaztam. Természetesen ehető, csak nekem valahogy a kocsonyához nem passzol. Akár rántás készítésére is felhasználható olyan ételekbe, ahol nem zavar a fokhagyma, például bab- vagy lencsefőzelékbe, -levesbe.