Levendula csokrokat  nyár elején lehet kapni. A növényből olaj sajtolható, szárított formában fűszer keverékek alkotója , de a molyok ellen is bevethető. 

Levendula bokor

Levendula

Származása

Ez a hasznos növény a Földközi-tenger partvidékéről származik, de Ázsiában vadon is nő.  Huszonegy fajtája ismert, de a természetgyógyászat mindössze 3 fajtáját használja. Már a rómaiak is ismerték. Hazánkban a francia és angol fajta honosodott meg. Virága a fehértől a sötétliláig mindenféle árnyalatban pompázik. A levendulaföldek virágzás idején csodálatos látványt nyújtanak.

Termesztése hazánkban

Magyarországon nagybani termesztés két helyen van: a Pannonhalmi Apátságban és Tihanyban, jelenleg magánszemélyek irányításával. A pannonhalmi részben francia, részben angol fajta, míg Tihanyban a francia fajtát telepítették. Mindkét helyen olajat sajtolnak belőle.

Szárítása

Kisebb mennyiségben nem bonyolult dolog. A csokorban vásárolt nüvényt szét kell szedni és tálcákra szétterítve árnyékos, szellős helyen addig kell szárítani, amíg a virágja morzsolhatóvá, szára pedig törhetővé válik. Ezután a virág leszedve zacskókba a ruhák közé, a szárak  nyitott dobozban a gyapjú, szőrme holmik mellé kerülhetnek. Időnként a zacskókat át lehet nyomogatni, a szárakat megtörni, akkor újra érezhető az intenzív levendula illat.

Levendula szárítása

 

A  levendula felhasználása

Szárított levendula:

A molyok ellen hatásos (összetörve zacskóban vagy akár kilyukasztott dobozokban). Időnként érdemes megdörzsölgetni, ilyenkor az illata sokkal intenzívebb lesz. Egyébként a jó illat miatt (elég érdekes, hogy a molyok nem szeretik) sokkal kellemesebb használni, mint az egyéb, akár spray formájában is forgalmazott molyirtókat, a régebben alkalmazott naftalinról nem is beszélve. Kis zacskókban – ha valaki szereti az illatát – a fehérneműs szekrénybe téve  kellemes illatot ad a fehérneműknek.

Levendula illat

 

Levendula  olaj:

  • fürdővízben, aromamécsesben, szaunában, borogatáshoz, masszázshoz  nyugtató és egyben élénkítő hatása miatt
  • bőrre szúnyogcsípés és más rovarcsípés okozta kellemetlenségek enyhítésére
  • tea készítésére

Levendula a konyhában:

Ez a növény a gasztronómiában is már régóta jelen van.  A híres francia provencei fűszerkeveréknek fontos alkotója. Az utóbbi időben divatos fűszeres lekvárok készítésénél is szívesen használják, például a sárgabarack lekvárba.  Használják még a gyros készítésénél is.

Sárgabarack lekvár levendulával

A levendulás lekvár készítéséhez a levendulát el kell porítani. Erre legalkalmasabb egy gránit mozsár törővel. Ha még nincs Neked, itt találsz:

Mozsár és törő Jamie Oliver

Kedves emlékem:

Vagy hét évvel ezelőtt unokámmal együtt készítettünk különféle anyagokból nagyon szép kis levendulás zacskókat (ő is megtanulta gépen varrni). Aztán meghívtuk a családot és levendula vásárt rendeztünk. Gondolhatod, hogy szinte mind elfogyott. Ha hasonló korú gyermeked van, próbáld ki! Számítsátok ki, mennyibe kerültek a hozzávalók (a levendula szárát is vágjátok – daráljátok – bele, mert az is tele van illó olajjal), mennyi munkát fektettetek be és mennyiért kell eladnotok, hogy egy tisztességes nyereség is legyen rajta. Gyerekeknek lehet ez egy első üzleti élmény..

 

A növény olyan népszerű növény, hogy fesztivált is rendeznek a levendula jegyében.

 

Képek: saját felvételek